Fogyasztói riasztások


Tagsági figyelmeztetés

Mint azt egyes tagjaink már tudják a figyelmeztetések alapján, tisztességtelen szervezetek továbbra is megpróbálják félrevezetni Önt, és hamisan állítják azt, hogy kapcsolatban állnak az RCI-vel, miközben „szolgáltatásokat” próbálnak meg értékesíteni. Sok esetben ezen „szolgáltatások” rendkívül rossz minőségűek, vagy egyszerűen nem is léteznek.

 

Ezek a szervezetek jellemzően hideghívásokat végeznek, vagy kéretlen e-maileket küldenek, és hamisan állítják azt, hogy az RCI-től vagy annak képviseletében telefonálnak. Ha ilyen hívást vagy e-mailt kap, mindig kérje a másik felet, hogy erősítse meg az Ön RCI-n keresztül kezdeményezett legutóbbi cseréjének adatait (például helyszín és időpont). Ha a másik fél ennek nem tud megfelelően eleget tenni, akkor a megkeresés valószínűleg hamis, ezért javasoljuk, hogy szakítsa meg a kommunikációt, ne adjon ki személyes adatokat, és ne vásároljon semmilyen felkínált szolgáltatást. Kérjük, tájékoztassa az RCI-t, ha ilyen gyanús hívást vagy e-mailt kap, mivel csak így tudjuk figyelmeztetni a többi tagot, és csak így tudjuk megtenni a szükséges intézkedéseket.

 

Javasoljuk, hogy keresse meg a Mindtimeshare weboldal (www.mindtimeshare.com) üzemeltetőit is, akik azon európai ügyfelek fogyasztói érdekeit képviselik, akik korábban timeshare ügyletekhez kapcsolódó csalások áldozatai lettek. Az Ön hozzájárulásával és a közölt információk felhasználásával meg fogják tenni a szükséges lépéseket a tisztességtelen magatartás nyilvánosságra hozatala és megakadályozása érdekében.

 

Resort Care Europe

Az RCI számos bejelentést kapott, hogy a fenti szervezet alkalmazottai RCI tagokat keresnek fel, és hamisan állítják azt, hogy az RCI-től telefonálnak. Úgy véljük, hogy ez a szervezet a Resort Servie Care vállalathoz kapcsolódik (amely szintén hasonlóan tisztességtelen értékesítési módszereket alkalmazott). Szeretnénk világossá tenni, hogy nincs semmilyen kapcsolatunk vagy bármiféle kötődésünk ezen szervezetekhez, ezért azon állítások, amelyek szerint ezek a szervezetek az RCI nevében telefonálnak, teljes mértékben hamisak. Javasoljuk, hogy az RCI tagok ne vásároljanak ezektől a szervezetekről, és tájékoztassanak minket, ha azok mégis megpróbálnának kapcsolatba lépni velük.

 

Easy Consulting SL - Spa

Az RCI bejelentéseket kapott, hogy ez a szervezet RCI tagokkal lép kapcsolatba, és hamisan állítja azt, hogy az RCI-től telefonál.

 

Az Easy Consulting SL a következő márkákat használja, vagy ezekkel áll kapcsolatban: The Gift Company, Bonus Week Breaks, Resorts Direct, Direct Resorts International, Extra Weeks, Extra Time Online, Sky Breaks, Sponsored Weeks, Sponsored Breaks, The All Inclusive Club, Anu Holidays és The Ultimate Holiday Package. Felhívjuk figyelmét, hogy az RCI semmiféle módon nem kapcsolódik vagy kötődik ezen céghez vagy a fenti márkákhoz, és bármilyen állítás, amely szerint ez a szervezet az RCI-t képviseli, teljes mértékben hamis. Javasoljuk, hogy az RCI tagok ne vásároljanak az Easy Consulting SL szervezettől, és tájékoztassanak minket bármilyen tőlük származó kéretlen hívásról.

 

“RCI Viajes”

Az RCI-nek tudomása van a fenti szervezetről, amely a www.rciviajes.com weboldalt használja. Az RCI szeretné világossá tenni, hogy semmilyen módon nem kapcsolódik az RCI Viajes szervezethez, és az nem jogosult az RCI nevének vagy logójának bármilyen használatára.

Az RCI lépéseket tesz annak érdekében, hogy megakadályozza az RCI Viajes visszaéléseit, és nyomatékosan javasolja az RCI tagoknak, hogy semmilyen módon ne lépjenek kapcsolatba az RCI Viajes szervezettel.

 

Update 1st October 2013

A fenti bekezdésben meghatározott tevékenységeket figyelembe véve az RCI 2012 végén eljárást indított a Resort Care Europe és a Resort Servie Care vállalatok ellen a valenciai Mercantile Bíróságon.

Az ügyben történt meghallgatást követően a bíróság 2013. szeptember 30-án a következőket rendelte el: (i) az Resort Care Europe és a Resort Servie Care vállalatoknak azonnal meg kell szüntetniük az RCI nevének használatát, és (ii) a bírósági végzést közzé kell tenniük két országos brit médiaorgánumban. Emellett a Resort Servie Care vállalatnak kártérítést kell fizetnie az RCI-nek, és állnia kell a jogi költségeket.

Az eset tanulsága, hogy az RCI rendkívül komolyan veszi a Resort Care Europe és a Resort Servie Care vállalatok által folytatott tevékenységeket, és nem habozik jogi lépéseket tenni, hogy megvédje magát és tagjait, amennyiben az szükséges.